utolsó frissítés: 2007. febr. 7.

Cigányok és magyarok egy székely faluban. Magyar Tudomány. A Magyar Tudományos Akadémia folyóirata. 1997.6 sz.


Oláh Sándor

Cigányok és magyarok egy székely faluban

 

Ez az írás látlelet  a cigányok és magyarok közötti interetnikus kapcsolatokról egy székelyföldi falusi kistársadalomban. A két etnikum közötti viszonyokat, viszonyulásokat - néhány már elvégzett mikroszintű elemzés1 következtetéseit is felhasználva - csoportszinten, az életvilágok érintkezési, találkozási felületeit számba véve mutatjuk be. A jelen etnikumközi jelenségeinek, interetnikus kommunikációs formáinak megértéséhez különösen fontosnak tartjuk a ma élő személyek közvetlen vagy  közvetett" emlékezetével átfogható időszak rövid történeti-szociológiai szempontú vizsgálatát.

Vizsgálatunk színhelye egy közepes nagyságú (másfélezer lelkes) székely falu, Homoródalmás (Hargita megye, Románia), ahol ma a lélekszám 14%-át képviseli a cigány etnikum. Ez az arány az utóbbi negyedszázadban növekvő tendenciát mutatott, (az ötvenes években még 5% körüli volt), a változás helyi társadalmi következményeire később kitérünk. A szóban forgó település legnépesebb a negyvenes évek elején volt (2672 fő az 1941-es népszámlálás szerint). 

A lokális társadalom azon színtereit vizsgálva, ahol az interetnikus kapcsolatok leginkább megmutatkoznak, a gazdasági és társadalmi szféra interakcióit kutattuk. Mielőtt a két etnikum között a mindennapi életben érvényesülő magatartásmódokról tapasztalatainkat összefoglalnók szükséges néhány, az egyéni személyközi és gazdasági viselkedést a kelet-európai falusi társadalmakban meghatározó tradicionális kulturális sajátosságot felemlítenünk. Vizsgálatunk terepén a társadalmi viselkedést alapvetően meghatározó kulturális mintákról van szó.

Más diszciplínák már feltárták, hogy az archaikus falu világában az egyén  köteles volt egész élete folyamán különböző mintákat szabályokat elfogadni, utánozni, vagy azokhoz alkalmazkodni, amelyeket a társadalom hagyományos formák között részére felajánlott, elébe tárt, vagy rákényszerített" (Tárkány Szücs 1981:208). A családban  a háztartásfő kezében széles körű patriarchális hatalom összpontosult. A gyerekek felett az idősebbek abszolút hatalommal bírtak" (Macfarlane 1993:51). Ez a társadalmi környezet a mindennapi praxisban  kiskorától fogva inkább ahhoz szoktatta az egyént, hogy rendelje alá magát másoknak, külső parancsoknak" (Elias 1987:786).

Az aszimmetrikus alapviszonyok létezése nemcsak a családi élet falain belül volt általános, ugyanilyen természetű viszonyok uralkodtak általában a nemek között, vagy a társadalmi hierarchia különböző szintjein.

A kapcsolatokban és viszonyokban e kulturális minta a társadalmi érintkezések belső rendjét jelentette. Ez a rend öltött testet a cigány - magyar kapcsolatokban is.

A termelési-gazdálkodási gyakorlat a kutatott terepen - leszámítva az államilag szervezett termelőszövetkezeti gazdálkodás három évtizedét (1962-1991) - önálló családi törpegazdaságokban folyik. A vidéken nem volt nagybirtok, a családi kisgazdaságok (az átlagos birtoknagyság 2,5 ha), a teljes önellátást célzó naturális gazdálkodást folytatták. Ebben a gazdasági gyakorlatban a család a tulajdonlás, fogyasztás és termelés alapegysége. Minden gazdálkodó család igyekszik a fennmaradásához szükséges összes megtermelhető mezőgazdasági terményt előállítani. A keskeny szalagparcellákon az elmaradott technológiával (a mezei munkáknál pl. a növényápolásnál, takarmánykészítésnél a mai napig nagyarányú a kézi munka) folytatott gazdálkodásban nem beszélhetünk piaci integrációról. Bár a századelőn végrehajtott tagosítás három birtoktestbe rendezte a családi szántóbirtokokat a háromfordulós határrendtartásnak megfelelően, az örökösödési szokások, valamint a föld piaci forgalma következtében a kollektivizálást megelőző években egy közepes családi birtok újra 10-15 parcellában feküdt a határ különböző pontjain. A termelőszövetkezeti gazdálkodás felszámolása után ez a családi birtokszerkezet restaurálódott. Az önellátás étoszát középponti eszményként maguk elé állító gazdaságokban a termelőkapacitás legjelentősebb részét lefoglaló gabonatermelésből még a legnagyobb szántóbirtokokkal rendelkező gazdaságokból (8-10 ha) se vitték, és ma se viszik piacra a terményt. A követett termelési technológiák és a kedvezőtlen ökológiai feltételrendszer, de mindenekelőtt az érvényesülő gazdasági mentalitás ezt nem teszik lehetővé. A háztartások piaci szükségleteinek fedezéséhez szükséges pénzt a tehetősebb családok állateladásból, a közepesek és a szegényebbek a családi gazdaságon kívüli időszakos munkavállalásból (városi szolgálás, idénymunkák idegen környezetben) valamint a mezőgazdasági termelés mellett folyamatosan gyakorolt kiegészítő tevékenység (mészégetés, erdővágás, szekeresség) jövedelmeiből szerezték meg. Ebben a gazdasági gyakorlatban a  döntéseket az önmagukra beállított háztartási egységek hozzák" (Sahlins 1973:255), a családi kisgazdaságok működtetéséhez minden munkaképes családtag hozzájárul. A termelés  munkaszervezeti egységét a család képezte és képezi, amelyen belül mindenki együttműködik a gazdaság művelésében és amelyen belül mindenki elfogadja azt a tényt, hogy a családi birtok mindannyiuk közös megélhetését biztosítja" (Macfarlane 1994:110). Az önálló kisgazdaságok termelési tevékenységét századunk közepéig a helyi közbirtokosság intézménye integrálta egységes termelési szervezetbe.

A továbbiakban arra keressük a választ, hogy a fent vázolt társadalmi-gazdasági környezetbe hogyan illeszkedett egzisztenciális szempontból a helyi cigány lakosság és egyáltalán hogyan maradhatott fenn.

A helyi cigány társadalom

A XIX. század első feléből ránk maradt helyi vonatkozású gazdasági összeírásokban a nemesek, lófők, gyalogok, libertinusok, jobbágyok és más társadalmi kategóriák háztartásainak, szántó és kaszálóbirtokainak számbavételekor a  cigány" mint külön társadalmi kategória jelenik meg. Egy 1818-ból fennmaradt összeírás adatai szerint a faluban 7 gazdálkodó cigány családnak összesen 3 1/4 köböl szántója, 11 1/4 szekér kaszálója volt. Egy másik összeírás 1828-ból 3 cigány családról tudósít, ezeknek már csak 1 köböl szántó és két szekér kaszáló volt a birtokukban (Hermann 1993).

A helyi cigány lakosságról az állami anyakönyvvezetés megkezdése után (1895 okt.1.) maradtak fenn rendszeresebben nyomon követhető adatok. A születési, házasságkötési és halotti anyakönyvekből kibányászható információk a századforduló cigány lakosságáról, mint zömében nemzedékek óta megtelepedett népességről beszélnek, amelyhez a más vidékekről beköltözők folyamatosan csatlakoztak. A többségi magyarokkal fenntartott társadalmi-gazdasági kapcsolatokról fennmaradt adatok egy integrációs folyamatot jeleznek. Nemcsak a helyi társadalomba, hanem a nagytársadalmi intézményekbe is integrálódó cigány népességről van szó (pl. az 1895-1917 közötti időszakban kötött törvényes házasságokban a frigyre lépő felek közel fele a helyi többségi unitárius vallás rítusa szerint kötött házasságot és kb. ilyen arányú volt körükben az írni-olvasni tudás is). Különlegesen értékes jelzés a cigány-magyar kapcsolatok társadalmi dimenzióiról, hogy a fent említett időszakban a cigány személyek között létrejött 26 házasságkötéskor az esetenként kötelező két tanú etnikai hovatartozása a következő volt: 2 cigány tanú 5 esetben; 1 cigány és 1 magyar tanú 16 esetben; 2 magyar tanú 5 esetben. A magyar tanuk jelenléte feltehetően társadalmi presztízst jelentett a cigány családoknak. Nincsenek információink arról, hogy a házasságkötési ceremóniában való részvétel a magyaroknak valamiféle további kötelezettséget is jelentett volna.

Az anyakönyvi bejegyzésekből körvonalazódó foglalkozásszerkezet (napszámos, kovács, zenész, csizmadia, rostakészítő, sármunkás, kosárkötő) vélhetően leegyszerűsített képet nyújt a cigány lakosság létfenntartási tevékenységeiről. A legidősebb cigány visszaemlékezők (1906, 1909, 1914-ben születettek) elmondották, hogy a kézművességgel foglalkozó családjaik nemcsak ezeknek a mesterségeknek a jövedelmeiből éltek, hanem saját kisbirtokaik is voltak, ezeket megművelték, sőt a népes, főleg férfimunkaerővel rendelkező családok még részesművelésre is  fogadtak" szántóföldeket, kaszálókat a nagyobb birtokos helybeli magyar gazdáktól.

Az anyakönyvi nyilvántartások szerint a  különféle mezőgazdasági ágban napszámos" státusban lévő cigány családok tagjai egész évben folyamatosan nem jutottak munkához. Amellett, hogy a magyar gazdáknál általános volt a családtagok teljes körű részvétele a termelőmunkában, mindig akadtak olyan családi gazdaságok a faluban, ahol a rendelkezésére álló munkaerő elégtelen volt a saját birtok megműveléséhez. Ilyen esetekben magyar vagy cigány napszámosokkal dolgoztattak a gazdák, vagy részesművelésre adták ki birtokaik egy részét.

A homoródalmási cigány lakosság gazdasági potenciálját csak századunk közepétől, a községi tanács gazdasági lajstromának (1956-1958) adatai alapján rekonstruálhattuk. Ebben az időszakban 21 cigánycsaládnak volt (a 43-ból) a falu belterületén kívül, a szántó- és kaszálóhatáron földbirtoka. (A legkisebb, 2O ár alatt 3, a legnagyobb 2 ha fölött egy családnak.)

Az említett nyilvántartókban a cigány családok neve után szereplő földbirtokok azonban egészükben nem képezték ezek tulajdonát. A kommunista hatalmi berendezkedés után a paraszti kisbirtokokra nehezedő gazdasági nyomás miatt a helyi nagyobb birtokosok - hogy beszolgáltatási kötelezettségeiket csökkentsék - földjeiket  szétíratták" nagykorú gyermekeikre, szegényebb rokonaikra vagy megbízható ismerőseikre. Csak a legutóbbi években a termelőszövetkezet felszámolása utáni földtulajdonjogi tisztázások során derült ki, hogy hasonló ügyletek magyar és cigány családok között is létrejöttek. Ezek a kooperációk a korábban már gazdasági kapcsolatban (részesművelés) lévő egyének között születtek, és az illető családok közötti bizalmas társadalmi kapcsolatok bizonyítékai.  

A földvagyon mellett az ötvenes évek közepén a faluban élő 43 cigány család állatállománya 7 ló, 35 szarvasmarha, 29 juh, 5 disznó; gazdasági felszerelésként 4 ekét, 7 szekeret vettek nyilvántartásba.

A cigányok helyben maradásának kedveztek a faluhatár ökológiai adottságai is. A kiterjedt erdős legelők, kaszálók bővelkedtek puhafában. A nyír, éger- és juharfát nyersanyagként használhatták a kosár- és seprőkötők, teknővájók. A helyi cigány lakosság társtulajdonosként vagy csekély ellenszolgáltatásért minden időben részesedhetett a faluhatár természeti erőforrásaiból. A feldolgozás utáni kész termékek (orsó, teknő fakanál, a juhászatban a tejfeldolgozásnál használt faedények) értékesítési lehetőségét nemcsak a lakóhely, hanem a nem túl távoli, fában szegényebb határú falvak jelentették, ahol gabonára cserélhették a használati cikkeket.

A fentiek mellett jövedelemforrást jelentettek a falu erdős területein bőségesen termő vadgyümölcsök (szamóca, málna, szeder, gomba). Ezek gyűjtögetése, árusításai mai napig a helyi cigányok idényjellegű elfoglaltsága.

Amennyire a mai tapasztalatok és az idősek emlékezetanyagának értelmezése alapján elmondható a helyi cigány társadalom mindig (legalábbis ebben a században biztosan), erőteljesen tagolt, pozíció és presztízshierarchiáktól szabdalt mikrotársadalmi képződmény volt. A különböző korszakokban, különböző településekről és nagy valószínűség szerint különböző kulturális környezetből a faluba beköltöző cigány lakosság életvitelében mindmáig figyelemreméltó eltérések tapasztalhatók. A hierarchiában fent lévő, az önálló létfenntartás kereteit fenntartó, a helyi társadalomban érvényes morális rend szabályait betartó cigány mikrotársadalmi csoport a köznapi praxis minden szférájában változatos szimbolikus eljárásokkal határolta el magát a lent levők (kéregetésből, alkalmi munkákból tengődők) csoportjától. Vizsgálódásaink egyik kérdése az volt, hogy vajon a magyarok cigányokkal szembeni beállítódásaiban megjelenítődnek-e a helyi cigány társadalmon belüli éles társadalmi határok. Azon színtereket keresve, ahol az interetnikus kapcsolatokban uralkodó viszonyulások természete megmutatkozik a gazdasági és társadalmi szféra érintkezési felületeit vizsgáltuk. Ebben az írásban csak rövid összefoglalót közölhetünk a helyi életvilágok találkozási helyzeteiben tapasztalt viszonyulásmódokról.

Gazdasági kölcsönösségek

A gazdasági szférában arra figyelve, hogy a háztartások között milyen belső kapcsolatokat teremt a termelés folyamata2, egy meghatározó mikro- és makroszintű tényezőcsoportot kell kiemelnünk.

Mikroszinten a külső környezethez kapcsolódás szerint a háztartások két típusát különíthettük el: önálló és függő háztartásokat.

Az önálló háztartások esetében a család ellátása anélkül is megvalósítható, hogy a gazdasági szereplők külső függőségi viszonyokba bonyolódnának. De ez nem azt jelenti, hogy ezek a háztartások környezetükben elszigetelten léteznek és nem bocsátkoznak együttműködésekbe, kooperációkba más háztartásokkal a termelés folyamatában. A függő háztartások csak más háztartásokhoz, vagy más gazdasági egységek termelési folyamataihoz kapcsolódva képesek fenntartani magukat.

A makrotársadalmi tényezők közül, amelyek számottevően befolyásolták a háztartások közötti, sőt a személyközi kapcsolatokat meg kell említenünk a nagyüzemi gazdálkodás erőszakos bevezetését, az erőltetett iparosítást, majd később a közelmúlt törvénykezésének néhány elhibázott lépését. Külön tárgyalunk három korszakot: (1) a tradicionális termelés, (2) a nagyüzemi gazdálkodás és (3) az 1991 utáni magántermelés időszakát.

1. A tradicionális gazdálkodási gyakorlat idején a mezőgazdasági termelőmunkából, kézművességből vagy valamilyen szolgáltatás jövedelmeiből élő önálló cigány háztartások gazdasági stratégiája (önfenntartás és haszonszerzés) ugyanaz mint a legtöbb helyi magyar háztartásé, amely saját birtokon saját termelőeszközökkel termelt, és emellett jövedelemkiegészítő tevékenységeket is folytatott. Ez a gazdasági stratégia a háztartás fenntartóinak biztosította az autonóm társadalmi cselekvés feltételeit. Az informális gazdasági együttműködések kötelékei hosszú éveken keresztül viszonossági hálózatként működtek. Az önálló cigány háztartás széles keresztmetszetű kölcsönösségi, kooperációs kötelékhálóval kapcsolódhatott (társtermelőként, szolgáltatóként, részes művelőként) a helyi magyar társadalomhoz. Emellett azonban előfordulhattak az aszimmetrikusnak tekinthető, diszkrét patrónus-kliens kötelékek is.

A termelőeszközök nélküli függő háztartások tagjai munka- és életlehetőségeket önálló keretek híján csak a környezetükben élő más (rendszerint magyar) háztartásokhoz kapcsolódva találtak. A háztartások közötti gazdasági tranzakciók nagyrészt a pénz- vagy természetbeni elszámolású bérmunkára korlátozódtak: a tehetősebb magyar családok cigány napszámosokkal is dolgoztattak. A résztvevők egyenlőtlen gazdasági pozícióiból következően (általános a munkaerő túlkínálat) a tranzakciókban a patrónus-kliens típusú aszimmetrikus kapcsolatok uralkodtak. Az együttműködések többsége tünékeny, de találtunk példákat a tartósabb kapcsolatokra is. A szóban forgó cigány háztartások szociálisan és morálisan perifériális helyzetet foglaltak el a helyi cigány társadalomban is.3

2. A nagyüzemi gazdálkodás időszakában a korábbi intézményesült gazdasági kötelékek szociokulturális kontextusa gyökeresen megváltozott. Az új makrogazdasági gyakorlat megszüntette, illetve a kis háztáji parcellákon szűk keretek közé szorította a háztartások termelési önállóságát. Ez a termelési forma már nem igényelt külső munkaerőt. A hagyományos cigány foglalkozások némelyike szintén létalapját veszítette (pl. a kézművesség a bolti cikkek elterjedésével, a kovácsmesterség a lovak létszámának rohamos csökkenésével és a gépi eszközök térhódításával). A gazdasági szférában egyszerre beszűkültek korábban spontán együttműködési formákat kialakító érintkezési felületek. Ehelyett a makrogazdasági egységekhez, intézményekhez főződő kapcsolatok kerültek előtérbe. Néhány területen, ahol mégis fennmaradtak a cigányok és magyarok közötti gazdasági tranzakciók (használati cikkek, fogyasztási javak forgalmazása), a kiegyensúlyozott kölcsönösség elve érvényesült.

A redisztributív termelési folyamatban a cigány és magyar háztartások a gazdasági szférában inkább egymás mellett, egymástól függetlenül léteztek.

3. A helyi termelési gyakorlatot ma erőteljes restaurációs tendenciák uralják: újra életre keltek a tradicionális gazdálkodás időszakában használt stratégiák, beállítottságok, technológiák. Továbbra is érvényes modell az önellátásra termelő naturális gazdálkodásmód. A családi gazdaságok birtokszerkezete ugyanaz mint a téeszesítést megelőző időkben: tagosításra, a szétaprózódott családi birtokok összevonására nem került sor. A szocializmus évtizedei alatt megváltozott a falu társadalmi- demográfiai szerkezete. A munkaképes réteg nagyarányú elvándorlása következtében a lakosság elöregedett, több mint fele idős nyugdíjas. A családi gazdaságok többségében hiányzik a gazdálkodást folytató fiatalabb nemzedék. A termelőtevékenységet folytató magyar háztartások munkaerőigénye ma lényegesen kisebb, mint a tradicionális gazdálkodásmód idején. (Nem elhanyagolható körülmény, a mai munkaerőigény alakulásában, hogy a gazdaságok egyharmadát kisgépekkel szerelték fel.) Általában elmondható, hogy a magyar háztartások szűkös megélhetési forrásként jöhetnek számításba a megszaporodott cigány lakosság számára. Kézenfekvő volt, hogy a romániai fordulat után a helyi cigány lakosság a magyarországi vendégmunka felé tájékozódott. Ez a lehetőség az utóbbi két évben az adminisztratív korlátozások miatt egyre nagyobb akadályokba ütközött. Ma alig két három családból dolgoznak rendszeresen Magyarországon.

Az utóbbi években jóval kevesebb háztartás között léteznek kölcsönkapcsolatok mint a megelőző korszakokban. Ennek egyik magyarázata a fentiek mellett a cigány lakosság rétegződésének átalakulása: ma alig találunk körükben önálló háztartások fenntartására képes családokat. Akik önállóak, azok legtöbb esetben nem mezőgazdasági termelésből tartják fenn háztartásukat, hanem más jövedelmekből (nyugdíj, szociális segély, kereskedés a településen kívül).

A cigányok szorongatott gazdasági helyzete ellenére a negatív reciprocitás tranzakcióira (csalások, lopások) kevés esetet találunk a mai cigány-magyar együttélésben. (A közszájon forgó esetekben ennek többszörösét jelentik a magyar háztartások negatív reciprocitású tranzakciói.)

Összefoglalva a gazdasági szféra kölcsönösségeit elmondható, hogy a cigány-magyar együttműködésekben a gazdasági kötelékek időbeni átalakulásának folyamata követhető nyomon. A tradicionális termelési mód idején gyakori és erős kötések jöttek létre az életformában, gazdálkodási stratégiákban hasonló gyakorlatot követő önálló cigány és magyar háztartások között. A függő háztartások létfenntartási tevékenységeikkel a munkaerőt igénylő magyar háztartásokhoz kapcsolódhattak. Az állami gazdasági intézmények fokozott behatolása a helyi társadalomba beszőkítette a cigány-magyar kapcsolatok gazdasági profilját. Az önálló gazdálkodásra való visszatérés után az együttműködések, kölcsönös kapcsolatok gyér hálózatáról beszélhetünk. A gazdasági kölcsönösségek, spontán együttműködési formák hiánya a cigány-magyar viszony társadalmi aspektusát is befolyásolta. Az interetnikus találkozásokban az előítéletesség és a feszültségek fokozódása tapasztalható.

Elfogadva az antropológia felismerését, miszerint egy társadalomban a gazdasági viszonyok nem vizsgálhatók tisztán önmagukban, ezek minden esetben valamilyen általános, közvetlen társadalmi kapcsolatok részét képezik, továbbiakban a bemutatott gazdasági kooperációk társadalmi környezetéről lesz szó.

Társadalmi távolságok

A cigány - magyar viszony antropológiai szempontú kutatása feltárta a magyarok diszkriminatív beállítódását a cigányokkal szemben (Stewart 1994:54-58). Tereptapasztalataink arról győztek meg, hogy a homoródalmási cigány-magyar egymás mellett élés valóságának alapstruktúráját is az aszimmetrikus természetű viszonyok, viszonyulások jellemzik. Az aszimmetrián esetünkben azt értjük, hogy a csoportközi viszonyokban születő attitűdök lényegi vonása a többségi magyarság cigány etnikummal szembeni beállítódásában a lefokozás, eltávolítás, a saját csoport másik fölé helyezése, a másik rutinszerű leértékelése. Ez a kulturális minta a szocializációban nemzedékről nemzedékre öröklődik. A cigányokkal szembeni negatív attitűd leggyakrabban a verbális kommunikációban nyilvánul meg. A magyarok köznyelvében a  cigánykodás", a  cigány munka" minden esetben a negatívan értékelt viselkedés és cselekvésmódok címkézése. A  cigány a templomban is cigány", a  cigány éjjel is cigány, nappal is cigány",  a cigánnyal kicsit s jót" és más hasonló, közmondásszerűen fogalmazott vélekedések a másik etnikumról a nemzedékek óta gyakorolt határmegvonás kifejeződései, a két világ különbözőségére, a köztük lévő határ átjárhatatlanságára utalnak. A legszigorúbb a társadalmi ellenőrzés és felügyelet a párválasztás és a nemi kapcsolatok terén. Vizsgálatunk terepén a magyarok részére  az alacsony társadalmi rang vagy rangatlanság végsőkig menő tudatosítása, ha egy falusit azzal vádolnak, hogy cigány származású" (Steward idézi Bellt 1994:57). A közösségi emlékezet nemzedékekre visszamenően számon tartja azokat a családokat, amelyekbe valamikor  cigány vér" keveredett, ennek felemlegetése a legnagyobb sértések közé tartozik (szemtől szembe aligha tehető meg a sértő és a sértett felek közötti fizikai agresszió bekövetkezése nélkül) még akkor is amikor a  vétkező" elődök már rég elporladtak. A nagyon ritkán előforduló vegyes házasságokban élőkkel szemben - ezek a helyi társadalomban marginalizált magyar családok tagjai és életvitelükben a többségi magyar családokéval azonosuló cigány családok tagjai között jönnek létre - annyira erős a közösségi szegregáció a magyarok részéről, hogy a vegyes család rövidesen elhagyja a települést, idegen környezetbe (városba) menekül.

A távolságtartás, az aszimmetrikus alapviszony a térbeli, fizikai elkülönülésben is megnyilvánul. A magyarok nem nézik jó szemmel, ha a cigányok abból a szimbolikusan leértékelt falurészből ahol nagy számban laktak  beköltöznek" a faluba. Volt példa arra is, hogy a magyar gazda a szomszédságában eladó lakóházat jelentős anyagi áldozattal megvásárolta,  nehogy cigány szomszédja legyen".

A helyi magyarság a mindennapi társadalmi érintkezésekben rögzült sztereotípiák használatával, leggyakrabban megkülönböztetés nélkül, rutinszerűen stigmatizálja a helyi cigányokat. Bármennyire nyilvánvaló, hogy vannak kivételek, a diszkriminatív viselkedést, negatív beállítódást nem indokló egyéni viselkedésmódok a cigányok részéről, de ezek a magyar oldal szerint  erősen ritkák", a kialakult csoportattitűdön nem változtatnak. A magyaroknak ez a beállítódása folyamatos megfelelési - igazodási kényszert idéz elő a cigány mikrotársadalomban a hierarchia felsőbb szintjein lévők részéről az életforma és a társadalmi magatartás síkján, ugyanakkor állandó elhatárolódási igyekezetet a  lent" lévő cigányokkal szemben.

Az együttélésben kialakult, intézményesült viselkedés- és magatartásmódok megszegése esetén az egyén saját etnikai csoportjának szankcióival szembesül.

Összefoglalva vizsgálatunk terepén az interetnikus kapcsolatokban uralkodó viszonyokról tapasztaltakat, levonható néhány következtetés. A cigányok és magyarok közötti hosszas együttélésben a gazdasági termelőmunka számos együttműködésre adott alkalmat. Ezekben a komplementaritás, a gazdasági szimbiózis elve érvényesült mindaddig, míg a makrotársadalmi intézmények behatolása szétrombolta az együttműködések lokális intézményi kereteit, leszűkítve vagy megszüntetve a lehetséges találkozási felületeket.

A kooperációs formák még a több nemzedéknyi együttélés után  sem terjedtek ki a társadalmi szférára. A mindennapi életben itt a távolságtartás érvényesül. Ebben a viszonyban a másik etnikumhoz tartozó személlyel  a kooperáció lehetséges, adott esetben szükséges is a másik féllel, de a saját világot nem alakíthatja, a saját világ alkotóeleme nem lehet" (Biró 1996: 260).

J e g y z e t e k:

1. A cigány-magyar kapcsolatok vizsgálatát Homoródalmáson 1992 óta folytatjuk módszeresen. Használt eszközeink a résztvevő megfigyelés, a mélyinterjú jellegű kikérdezések és a községi irattárban található dokumentumokból (gazdasági lajstromok, anyakönyvek) történő adatgyűjtés. Kutatásaink eddigi eredményeiből az  Egy más mellett élés. A magyar-román, magyar-cigány kapcsolatokról" c. kötetben (Pro-Print Könyvkiadó Csíkszereda, 1996) közöltünk négy írást.

2. E dolgozatban terjedelmi korlátok miatt nem térhetünk ki a cigány és magyar háztartások közötti gazdasági tranzakciók részletezésére. A megkérdezett idős cigány emlékezők a gazdasági kölcsönösségek, piaci cserék, változatos formáiról számoltak be. Részletesebben kifejtettük ezt a kérdéskört az említett kötet Gazdasági kapcsolatok..." c. írásában.

3. A helyi cigány társadalom belső tagoltságát, a mikrotársadalmi csoportok közötti szociális távolságok létrehozásának és fenntartásának szimbolikus formáit a  Szimbolikus elhatárolódás..." c. dolgozatban elemeztük.

Irodalom:

Biró A. Zoltán: A megmutatkozás kényszere és módszertana. In: Egy más mellett élés. A magyar román, magyar cigány kapcsolatokról. Pro-Print Könyvkiadó, Csíkszereda, 1996.

Elias, Norbert: A civilizáció folyamata. Szociogenetikus és pszichogenetikus vizsgálódások. Gondolat, Budapest, 1987.

Hermann Gusztáv Mihály: Kishomoródmente. Gazdaságtörténeti dolgozat. Kézirat, 1993.

Macfarlane, Alan: Az angol individualizmus eredete. Századvég Kiadó - Hajnal István Kör, Budapest, 1993.

Sahlins, M. D.  Törzsek. In: Vadászok, törzsek, parasztok. Kossuth Könyvkiadó, Budapest, 1973.

Stewart, Michael Sinclair: Daltestvérek. Az oláhcigány identitás és közösség továbbélése a szocialista Magyarországon. Szociálpolitikai Értesítő. 2. T-Twins Kiadó, MTA Szociológiai Intézet, Max Weber Alapítvány, 1994.

Tárkány Szücs Ernő: Magyar jogi népszokások. Gondolat, Budapest, 1981.

Wolf, Eric R.: Parasztok. In: Vadászok, törzsek.....1973.